Roburral mennek a Bamakóra a szentesi srácok

kaland
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 24. 13:15
Hét szentesi férfi úgy döntött: egy Roburral indul a Budapest–Bamako Ralin. Tizenhatezer kilométert tesznek majd meg az öreg járgánnyal, amit persze teljesen átalakítanak.
Králik Emese

Sok hülyeséget csináltunk már együtt, de ez lesz a legnagyobb buli. Először azt mondtuk otthon, hogy két hétig leszünk oda, na, ettől mindenki sokkot kapott. Mire megnyugodtak, közöltük, hogy talán három is lesz. Most úgy látjuk: másfél hónapig tarthat – nevettek össze annak a szentesi társaságnak a tagjai, akik elhatározták: egy Roburral vágnak neki a következő Budapest–Bamako Ralinak.

Úgy hírlik, januárban utoljára indítják útjára a járműveket, Gyuricza György, Herczeg Zoltán, Horpácsi Péter, Molnár Imre, Szabó Norbert, Szabó Péter és Varga Nimród nem akart lemaradni a vissza nem térő lehetőségről. – Sprit kategóriában indulunk, ott nincs nevezési díj, viszont adományokat kell vinnünk. Bármilyen járművel részt lehet venni, a lényeg, hogy minél furcsább legyen. Az interneten találtunk rá a Roburra, háromszáz kilométerről, Bodrogkisfaludról hoztuk haza saját kerekén – mesélik a fiúk.

Távolinak tűnik a januári indulás, de előtte még sokat kell tesztelni, hogy kijöjjenek az esetleges hibák. A nyári somogybabodi offroad verseny lesz az első igazi megmérettetés. Nevetve hozzáteszik: sem az autó végleges bekerülési költségét, sem az út anyagi fedezetét nem merték előre kalkulálni, de ez most már nem is számít. – Benn vagyunk a tengerben, nincs visszaút.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.