Abból kiindulva, hogy a férfi kézilabda EHF-kupát a legutóbbi tíz kiírásban mindig németek nyerték, nem sok magyar drukker hitt abban, hogy a szegediek csodát művelhetnek a Füchse Berlin kilencezres csarnokában. Mégis megtették.
A német publikum tátotta a száját, hiszen a 2005-ben a spanyol válogatottat vb-győzelemre vezető Juan Castor Pastor edző magyar csapata varázslatosan játszott. Még olyan megoldással is élt, amikor Vadkerti Attila kínai figurára feladott labdáját Balogh Zsolt bevágta. A feszes védekezéssel előrukkoló magyarok legjobbja Mikler Roland kapus volt, aki az első harminc percben negyvennégy százalékos hatékonysággal őrizte a hálót.
Az első félidő 13-9-cel a Szegedé volt, fordulás után a pályafutásától pár nap múlva búcsúzó spanyol világbajnok, Iker Romero vezetésével a hazaiak mindent megpróbáltak, egy gólra csökkentették hátrányukat. A Füchse az utolsó két percet kétgólos hátrányból kezdte, amikor Zubai Szabolcs hetest harcolt ki.
Azt Jonas Larholm értékesítette, s ettől padlót fogtak a hazaiak. A szegediek fennállásuk során először jutottak európai kupa fináléjába, és ma a lapzártánk után sorra került Montpellier–Constanta elődöntő győztesével küzdenek az első helyért. Ha tornát nyernek, 100 ezer eurót (30,5 millió forint) szereznek, az esetleges vereség is hoz a konyhára 50 ezer eurót (15,3 millió).
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.