Megszületett Vermes Krisztián lánya

foci
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 19. 09:15
Szombaton hajnalban megszületett Vermes Krisztián kislánya, Mia. A volt válogatott védő egyelőre a Vasasnál edz, és keresi leendő csapatát.
GYLF

Nagy az öröm Vermeséknél: a volt válogatott középhátvéd párja, Sónyák Szilvi fitneszversenyző szombaton hajnalban hozta világra első közös gyermeküket. A kislány a Vermes Mia Emma nevet kapta, 3730 grammal és ötvenkét centivel jött a világra.

– Fura volt, amikor kihozták és a kezembe adták, de hamar megszoktam – mondta a Borsnak a büszke apuka. – Most már láthatóan kifejezi a fájdalmát, az érzéseit, egész nap tudnánk nézegetni. Kedden elvileg hazavihetem őket, nagyon boldogok vagyunk – folytatta a játékos.

Vermessel az Újpest februárban bontott szerződést, a védőre lecsapott a Mezőkövesd, szerződése azonban június 30-án lejár. – Beszéltem Szanyó Károllyal, a jelek szerint a Vasasban edzhettek nap mint nap, hogy ne hagyjak ki két hónapot. Aztán meglátjuk, hogy miként alakul a sorsom. Egy biztos, nekem is sokkal többet kell majd tennem a jövőben – mondta önkritikusan.

A jelek szerint azonban nem csak az edzéseken és a futballpályákon lenne dolga Vermesnek, legalábbis menyasszonya, Szilvi szerint. – Egyelőre jegyben járunk, az esküvőt pedig akkorra tervezzük, amikor a kislányunk egyéves lesz. Feltéve, ha betartja ígéretét Krisztián – mondta mosolyogva.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.