Miután a világ egyik legjobb kézilabdázónője, Görbicz ebben az idényben minden létező klubtrófeát begyűjtött győri csapatával, kijelentette, alapos és hosszú pihenést tervez. Köztudott, az irányító BL-t, magyar bajnokságot és Magyar Kupát is nyert. Vőlegényét, a Fradi egykori válogatott focistáját, Vinczét kérdeztük, tudja-e már, mi lesz az útirány.
– Anita még nem beszélt erről, mert számtalan elfoglaltsága van ezekben a napokban – válaszolta Ottó. – De aligha utazunk a tengerentúlra, hiszen arra alaposabb előkészületeket kellett volna tenni, ezért a menyasszonyom időben szólt volna.
Az utóbbi két nyáron mindketten elégedettek voltak vakációjuk görögországi helyszínével, Rodosszal, Anita ugyanis olyan helyen szeret pihenni, ahol kevesen ismerik fel, ezért tökéletesen kikapcsolhatja a külvilágot. Vincze elújságolta azt is, hogy bővült kettejük kedvenc állatainak száma. Eddig a Yoda nevű mopsz kutyusukat gondozták, sétáltatták közösen, de mivel ideje volt meglepni kedvesét egy másik négylábúval, beszerzett egy argentin dog, amerikai buldog keveréket, Blancót.
– Megosztozunk kettejük cirógatásán, igaz, Blancóval talán én foglalkozom többet, Anita viszont mindkettőt ajnározza – mondta Ottó, aki nem árulta el, mikor veszi el a világ egyik legjobb kézisét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.