Jesus fütyül a magyar átokra

Európa Liga
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 14. 15:15
Mint a Megváltót, úgy tisztelik Jorge Jesus edzőt a Benfica drukkerei, akik biztosak benne: a torinói Európa Liga döntőjében kedvenc focistáik legyőzik a Sevillát.
Sz. S.

Amikor a Benficával 1961-ben és 1962-ben BEK-et nyert néhai magyar tréner, Guttmann Béla nem kapta meg a beígért prémiumát, azzal átkozta meg a Sasokat, hogy száz évig ne nyerjenek európai tornát. Majd pakolt és távozott.

Nos, Guttmann mai utódja, Jesus csöppet sem babonás, biztos ugyanis benne, hogy a sikertelen 1983-as és a ta­valyi EL-finálé után végre élen végez a csapata. Ha sikerül, történelmet ír, hiszen már zsebben van a portugál bajnoki cím és Portugál Ligakupa-diadal, sőt, május 18-án a Portugál Kupát is elhódíthatják.

Míg a Benfica először nyerheti meg az EL-t, a Sevilla 2006-ban és 2007-ben már vitrinbe tette a trófeát. A spanyolok mesterét, Unai Eme­ryt csak az aggasztja, hogy a Benfica épp a meccs színhelyéül szolgáló stadion főbérlőjét, a Juventust ütötte ki az elődöntőben. Magabiztos viszont a Sevilla 25 éves portugál középpályása, Daniel Carrico, aki korábban a Sporting Lisszabonban focizott. – Ismerem a Benficát, nem kell beijedni tőle, verhető – állítja Carrico.

Sevilla - Benfica, Ma, 20.24, Story 4, DigiSport 1

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.