Úgy tűnik, Pacman nem akarta a véletlenre bízni a visszavágót, ezért a természetfeletti erőket is igénybe vette a Las Vegas-i bokszmeccsen. Édesanyja, Dionesia a ring mellett szinte transzban kántálta végig a bunyót, s a szemmel veréstől az átokszóráson át egészen a vudu-varázslatig mindent bevetetett. Sikeresen.
A bírók ugyanis végül egyhangú pontozással 35 éves fiának adták a meccset. – Bradley sokkal jobb volt, mint amikor először bokszoltam ellene, így nekem is többet kellett mutatnom – értékelt Pacquiao. – Nagyon boldog vagyok, hogy újra világbajnok lettem. S még legalább két évig folytatni akarom a ringben.
Habár a hírek szerint Bradley lábsérüléssel állta a sarat, rendkívül sportszerűen nyilatkozott a veresége után. – Manny óriási harcos, talán egyike a legnagyobbaknak és most megnyerte ezt a csatát. Pedig mindent megtettem azért, hogy kiüssem, de most alul maradtam – ismerte be az amerikai, aki ezzel elbúcsúzott régóta őrzött veretlenségétől.
A bokszrajongók pedig most azon drukkolhatnak, hogy összejöjjön végre a csúcsrangadó Manny Pacquiao és Floyd Mayweather jr. között. Vagy ha az nem is, Pacman legalább ötödször is összecsapjon Juan Manuel Marquezzel – ez utóbbira egyébként lényegesen nagyobb az esély.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.