Shakira szerint Piqué lesz a Barca elnöke

Barcelona
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 16. 23:15
Shakira szerint a Barcelona kiváló elnöke lenne a férje, Gerard Piqué, ő pedig a klub first ladyjének a szerepére a legalkalmasabb. A spanyol válogatott védő számára is vonzó a lehetőség, ám egyelőre a pályán bizonyítana.
Bors

Josep Bartomeu talán még el sem rendezte az iratokat a Barcelona elnöki asztalán januári hatalomátvétele óta, máris az utódjáról beszél Shakira. Persze hazabeszél a kolumbiai énekes csillag, hiszen a férjét, Gerard Pique-t látná a legszívesebben a helyén.

A Barca középpályása néhány hónapja egy kérdésre válaszolva kijelentette, hogy egyszer talán ő lesz klub első embere. – Ki tudja, egy napon talán én leszek a Barcelona elnöke – mondta akkor még kissé bátortalanul Pique. A napokban azonban Shakira már eléggé magabiztosan nyilatkozta a Bocas magazinnak, hogy a párja lenne a legmegfelelőbb vezér. – Miért ne lehetne Gerard az elnök? – tette fel a költői kérdést a popsztár. – Akkor én lehetnék a Barcelona first ladyje.

A játékos előtt azonban még fényes karrier áll a pályán is, hiszen még csak 27 éves, és a vb-címvédésre abszolút esélyes spanyol válogatott egyik alapemberének számít. Szóval egyelőre nem akar íróasztalhoz ülni. A Barca elnökségében sem.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.