Sors keze: egy éve majdnem meghalt, most apa lesz

gyermekáldás
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 24. 21:00
Apa lesz a bostoni hős: az a férfi, aki nézőként mindkét lábát elvesztette a maratoni futóverseny elleni terrortámadásban, majd a merénylők nyomára vezette a hatóságokat.
Bors

Jeff Baumann átélte a bostoni poklot: a 28 éves férfinek odalett mindkét lába, de túlélte a híres maratonversenyen elkövetett robbantást 2013 áprilisában. Aztán hős lett az Egyesült Államokban, mert ő volt az, aki a nyomozóknak segített megtalálni a két feltételezett tettest, a csecsen származású, fiatal testvérpárt, Dzsohar és Tamerlan Carnajevet. Most menyasszonyával, a nála egy évvel fiatalabb Erin Hurley-vel a Facebookon tudatta az örömhírt a nagyvilággal: gyermeket várnak.

Az AP hírügynökségnek elmondták, hogy július 14-ére várják a babát, és nem tudják, kisfiú lesz-e vagy kislány, mert azt szeretnék, hogy meglepetés legyen. Egyébként úgy tervezik, hogy 2015-ben házasodnak össze (február óta járnak jegyben).

Baumann tavaly április 15-én a célnál várta a barátnőjét, hogy befusson, és ünnepelhesse, amikor a közvetlen közelében bomba robbant. Hárman meghaltak, 264-en megsebesültek. A fénykép, amelyen ő látható közvetlenül a támadás után szétroncsolódott lábakkal egy kerekesszékben az őt megmentő Carlos Arrendondóval, amint rohannak vele a bostoni utcán, bejárta a világot. A két férfi később jó barát lett. Baumann még a kórházban pontos leírást adott a nyomozóknak az egyik gyanúsítottról.

Megmentőjével barátok lettek

 

Ma egy alapítvány is működik a nevével, amely a merénylet többi áldozatával törődik, és már egy héttel a szörnyűség után félmillió dollár gyűlt össze a számláján. A Facebookon több mint százezer követője van, április elején pedig megjelenik életrajzi kötete.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.