Sport

Miklós Edit edzőjét hidegen hagyja elúszó jutalma

Sz. S., Sz. T.

2014. március 25. kedd 07:55

Nem háborúskodik a MOB, ha a síszövetség újra mellőzi jutalmazási keretéből Dietmar Thönit. Az osztrák edző, aki sokat tett Miklós Edit téli olimpiai hetedik helyezéséért, nem sértődött meg.

Ahogyan a Bors megírta, a szocsi téli olimpián lesiklásban hetedik Miklós Edit egyik edzőjét, az osztrák Dietmar Thönit nem terjesztette fel állami jutalomra a magyar síszövetség. Dr. Kaszó Klára ügyvezető elnök ennek kapcsán korábban lapunknak azt mondta, ha kézhez kapják a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) jutalmazási újragondolást kérő levelét, akkor sem javasolnak pénzt Thöninek.

Elvégre a tréner éves fizetésért segíti Miklóst. Maga a versenyzőnő kijelentette: teljesen egyetért a döntéssel, de maga az edző se megy falnak mellőzése miatt. – Számomra az a fontos, hogy a következő időszak együttműködése is zökkenőmentes legyen Klára asszonnyal, és Edit még tovább fejlődjön – árulta el Thöni. No de vajon egy újabb szövetségi elutasításra mit léphet a MOB? – kérdeztük a honi olimpiai szövetség nemzetközi igazgatóját.

– Jutalmazási keretként 2,4 millió forint áll rendelkezésre a szakvezetők elismerésére – magyarázta Nagy Zsigmond. – Az elnökségünk elé került öt személy jutalmazására tett szövetségi javaslatot megtárgyaltuk, de nem tartottuk arányosnak a pénzfelosztást. Ezért kértük, gondolják újra. Thöni sokat fáradozott azért, hogy Edit ezt a szép eredményt elérje. Hogy milyen tartalmú választ kapunk a levelünkre, azt nem tudom. Ám ha a síszövetség továbbra is mellőzi Thönit, azt tudomásul kell venni, hiszen nem vagyunk hatóság, de az ő felettes szervük sem, egymás mellé rendeltként dolgozunk a magyar sportsikerekért.
 

További cikkek

Gyász

Most közölték: feladta a harcot a Fradi-legenda

Úszás

Megtörtént Hosszú Katinka nagy bejelentése

Ez is érdekelhet

mandiner.hu

Márki-Zay Péter bejelentkezett, majd nekiment a csirke far-hát hatósági árának

ripost.hu

Óriási bejelentést tett a válófélben lévő Kulcsár Edina, te gondoltad volna?

life.hu

Bekeményítettek: itt februártól oltási kötelezettséget vezetnek be a 18 év felettieknek

mandiner.hu

Világhírű színházi rendező csatlakozik az SZFE-hez

kisalfold.hu

Ruhákat lopott az Árkád egyik üzletéből - Keresi a rendőrség

origo.hu

Meggátolja a sütis követést az androidos Firefox Focus

nemzetisport.hu

Légiósok: Németh András góllal debütált a Genkben, Novothnyék is győztek

origo.hu

Ezeknek az országoknak már idén nemzeti digitális pénzük lehet

sport.mandiner.hu

Izland Hollandiát is legyőzte – nekünk kötelező három góllal verni őket!

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: íme, Máthé Dominik győztes gólja – videó

ripost.hu

Szilágyi Liliána évekig beszélt a borzalmakról, miért nem figyelt fel rá senki?

origo.hu

Békésen autózott a kihajtó felé, sikítani se volt ideje, és már az élete volt a tét - videó