A zsinórban négy vb-címet szerző Red Bull-csapat sikerszériáját már nemcsak a szurkolók, hanem a sportág vezetői is megelégelték, s az új szabályoktól várták, hogy kiegyenlítik az erőviszonyokat. Nos, túl jól sikerült a terv, ugyanis Sebastian Vettelék végigkínlódták a teszteket. Az idénynyitón azonban a második számú pilótának, Daniel Ricciardónak csak sikerült megcsípnie a második helyet, ám nem sokáig örülhetett, ugyanis a futam után megfosztották tőle.
A Nemzetközi Automobil Szövetség által biztosított üzemanyag-áramlást mérő szenzor ugyanis többször is határ fölötti értéket mért, s hiába figyelmeztették a csapatot, az nem foglalkozott az intelemmel. Mint kiderült, a Red Bull a saját műszerének hitt, mivel a FIA-é már a tesztek alatt is rossz adatokat továbbított. Emiatt aztán fellebbeztek, igaz, a szakértők egyetértenek abban, vajmi kevés esélyük van a vb-pontok visszaszerzésére az április 14-i tárgyaláson.
Talán ezért keményített be az istálló tulajdonosa, Dietrich Mateschitz, aki a bécsi Kurier című lapnak adott interjúban burkoltan azzal fenyegetőzött, hátat fordít a száguldó cirkusznak. – A kiszállásnak véletlenül sem gazdasági oka lenne, sokkal inkább a sportszerűséggel és a sportpolitikával függne össze. Mert létezik egy határ, amin ha túllendül a sportág, azt már nem tudjuk tolerálni – mondta Mateschitz, aki érzékeltette, Ricciardo szerinte jogtalan elmeszelése már túl van ezen a ponton.
Az üzletember egyébként nem kímélte a megújult F1-et, amely szerinte rossz irányt vett. – A Forma–1-nek azt kellene tennie, amit mindig is: feszegetni a határokat. Nem pedig üzemanyag-spórolási rekordot felállítani, vagy minél halkabb motorhangot produkálni, hogy a legnagyobb izgalmat végül a kerékcserék jelentsék – tette hozzá. – Abszurdnak tartom, hogy a kocsik körönként egy másodperccel lassabbak, mint tavaly, főleg, mert a GP2-esek sokkal kisebb költségvetésből majdnem ugyanezt az időt tudják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.