Mindenki be tudja fejezni a bajnokságot?

Kecskemét
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 26. 08:15
Pénteken ismét útjára indul a labda az NB I-ben. Az aranyért folytatott és a kiesés elleni harc mellett sajnos az egyik legfontosabb kérdés: vajon minden csapat talpon tud-e maradni a bajnokság végéig.
Turcsik Norbert

Kecskemét: jelentős gondok

Jelenleg a legjelentősebb pénzügyi gondok a 11. helyen álló egyesületnél vannak. Úgy tudjuk, a játékosok nemrég kapták meg a tavaly novemberi fizetésüket, és az elmúlt évből még a prémiumuk 50–75%-val is tartoznak nekik, az idei bérekről pedig még ígéretek sincsenek.

Emellett jelentős köztartozásokról, kifizetetlen menedzseri jutalékokról is hallani. A gondok nem új keletűek, a KTE eddig mindig túlélte az adott szezont, ám a bizonytalanság kihathat a tavaszi szereplésre.

Pápa: túlélésre játszanak

A 8. pozícióban lévő Lombardnál is folyamatosak az anyagi gondok, nehéz a szakmai munkára koncentrálni. Az ősszel előfordult, hogy négyhavi bérelmaradásban volt a klub. Tóth Bálint vezetőedző február elején elárulta, kéthavi juttatásukat megkapták a futballisták, így talán jobban lehet motiválni őket. Mivel senki sem beszél a problémákról, csak következtetni lehet, hogy kéthavi fizetés még mindig csúszik, és egyéb tartozásokat is maga előtt görget a Pápa.

Kaposvár: labilis költségvetés

Az utolsó helyen tartózkodó Kaposvárnál kisebb, maximum egyhavi csúszások voltak az ősszel. A télen új edző érkezett, és a játékoskeret is nagyban átalakult, ám ez Illés János ügyvezető szerint kockázatos húzás volt: a nem túl stabil költségvetés még labilisabbá vált.

Pécs: ígéret van, pénz is lesz?

Nagy a bizonytalanság a folytatást a 7. helyről váró klubnál. Matyi Dezső tulajdonos tavaly decemberben bejelentette, kiszáll, ám mivel egyelőre nem tudta eladni az egyesületet, nemrég már azt ígérte, biztosítja a tavaszi szerepléshez szükséges forrásokat. A játékosoknak körülbelül egyhavi bérrel tartozik a Pécs, az összes elmaradás azonban 300 millió forintra rúghat. Kérdés, hogy Matyi tényleg fizet-e, hiszen egyszer már egyértelművé tette, nem akar többet költeni a csapatra. Legrosszabb esetben az idő előtti befejezés is benne van a pakliban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.