Várhidi: fölösleges beszólni Pintérnek

szövetségi kapitány
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 12. 08:15
Nem helyeselte Tomiszlav Szivics, a Diósgyőr trénere azt, hogy Pintér Attila szövetségi kapitány a téli pihenő után kemény edzést vezényelt játékosainak a válogatott összetartásán.
Sz. S.

Szivics féltette a másfél napos, válogatott-összetartáson részt vevő négy focistáját, mondván, edzetlen állapotban megsérülhettek volna az iramjáték során. Várhidi Péter volt kapitány megvédte Pintért, akit felkészült szakembernek nevezett, olyannak, aki figyel a sérülésveszélyre is. Várhidi nem érti, hogy Szivics miért támad, amikor nem is látta, milyen intenzitásúak voltak a foglalkozások.

– Felesleges megjegyzést ten­nie, mert míg a magyar klubcsapatoknak nincs esélyük bizonyításra a nemzetközi porondon, addig Pintér eljuthat a 2018-as Eb-döntőbe, javaslom hát, hagyják dolgozni! – mondta az exkapitány, aki úgy tippelt, lesznek még Szivics mellett más élvonalbeli szakvezetők is, akik a jövőben nem adják Pintér keze alá a jelölteket, merthogy a saját készülődésüknek tesz keresztbe a hét eleji válogatott-kikérő.

Kérdeztük Pintért is Szivics véleményéről, ám a kapitány úgy fogalmazott, a hétvégén pihen, így nem kívánt reagálni a diósgyőri kritikára.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.