Őrület: eltűnt Császár Gábor szakálla

változás
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 28. 12:15
Kapott bőven megjegyzést burjánzó szakálla miatt válogatott kézilabdázónk, Császár Gábor. Hogy a kritika volt-e az oka, nem tudni, mindenesetre a magyar válogatott irányítója levágatta arcszőrzetét.
Sz. S.

A Császár Facebook-oldalán hozzászólók közül többen kárhoztatták a kiváló kézist, a francia Paris SG irányítóját amiatt, hogy Kossuth Lajoséra emlékeztető szakállal játszotta végig a dániai Eb-t, amelyen együttesünk végül nyolcadik lett. Nos, azt nem tudtuk kideríteni, vajon ennek hatására vágatta-e le Csaszi az arcszőrzetét.

Tény azonban, egy általa dicsért fővárosi fodrász, Barsi Balázs kezére bízta magát, mielőtt visszautazott a francia fővárosba. – A szakálla mellett a frizuráját is átalakítottam – mondta Barsi. – Utóbbihoz már régóta gyűjti az erőt, és most jött el az ideje.

A budapesti Mod&Co haj- és szépségszalonban dolgozó fodrász hozzátette, úgy érzi, a kézilabdázót alapvetően nem zavarták a zrikáló megjegyzések, sőt, Császárnak esze ágában sem volt teljesen megválni a szakállától. 

– Tavaly nyár óta ismerjük egymást, akkor a házasságkötését megelőzően menyasszonya, Borbála haján is én dolgoztam – tudtuk meg a szakembertől, aki büszkén hozzátette: Császár annyira elégedett vele, hogy Franciaországban nem jár fodrászhoz, s amikor két-három havonta hazaugrik, ő igazíthatja meg a haját és arcszőrzetét.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.