Rakaczki Bence a második apjaként tisztelte kapusedzőjét, aki hétfőn a kórházban már nem találkozhatott a tanítványával. Veréb György elárulta, december végén még sütött az optimizmus a focistából.
Három mondatot szentelt a Borsnak Rakaczki János, a DVTK leukémiában elhunyt ifjú futballistájának édesapja. A gyászoló szülő annyit mondott, tavaly szeptembertől vált újra komollyá fia betegsége, kórházba került, ott hunyt el csütörtök délután fél négykor.
A fájdalomtól megtört hangú férfi ezután elnézést kért, és letette a telefont. Bence volt trénere, Veréb György, a DVTK kapusedzője rendszeresen látogatta a korábban csontvelő-átültetésen átesett húszéves fiatalembert.
– Hétfőn mentem be hozzá a miskolci kórházba Salamon Józseffel, a volt válogatott védővel – mondta a korábbi kapus, akit az ifjú futballista a második apjának tartott. – Bence rosszul érezte magát, relaxációs zenét hallgatott, ezért a találkozás elmaradt.
Veréb György karácsony és újév közt otthonában beszélgetett tanítványával, akiből sütött az optimizmus. Bence akkor hangsúlyozta, azért jár ki a diósgyőri edzésekre nézőnek, mert visszatér a pályára.
– Fel sem vetődött benne, hogy meghalhat – tette hozzá Veréb. – Biztos volt benne, hogy az őssejtbeültetés, amire készült, meggyógyítja. Az edző szerint Bence egy évtizedre megoldotta volna a DVTK kapusgondjait. Amikor 18 évesen a Pécs ellen húsz percre csereként beállva debütált az NB I-ben, így nyugtatgatta a kispadon izguló mesterét: „Nyugi, Gyuri bácsi, megoldom a feladatomat”.
– A csütörtöki edzés után szólt a telefonom, egy szintén rákkal küzdő barátom hívott. Megéreztem, Bence halálhírét tudatja velem. Köszönöm a sorsnak azt a bő fél évtizedet, ameddig trénere lehettem ennek a fantasztikus fiúnak. Azt az érzést viszont nem, amikor tavaly ősszel kiderült, hogy a rák ismét ostromolja a szervezetét.
