Krimiolvasással hangolt a gyilkos meccsre Lékai

férfi-kézilabda
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 16. 10:15
A londoni olimpián bevált forgatókönyv szerint alakult a Magyarország–Izland mérkőzés a férfi kézilabda Eb-n. Dániában is 27-27 lett a vége, és ezúttal is Lékai Máté egyenlített az utolsó pillanatban.
j

A mérkőzés hőse később őszintén bevallotta, hogy eszébe sem jutott az a bizonyos, horrorisztikus londoni meccs. Csak a lefújás után néhány perccel idézte fel az emlékeket, de azért, mert csapattársai felhívták rá a figyelmét.

Annál is inkább, mert Aalborgban szinte lekopírozta a drámai olimpiai negyeddöntő utolsó másodperceit. – Igaz, akkor tizennégy másodperc volt hátra, most pedig csak hét, és emberhátrányban voltunk – mondta a Celje magyar irányítója. – Nem sokat tűnődhettem, jó labdát kaptam és lőttem – a hálóba. Örültünk, hogyne örültünk volna, hogy ikszre mentettünk, de bosszankodtunk is, mert a kezünkben volt a meccs, a hajrában két ziccert is kihagytunk, ráadásul elvesztettük a labdát.

Nem csoda, hogy az izlandiak elleni újabb drámai ütközet után Lékai – játékostársaihoz hasonlóan – sokáig forgolódott az ágyban. A gyúrás és a kései vacsora után a komoly adrenalinfröccs miatt csak fél kettő körül aludt el.

– Nekem az olvasás jön be a legtöbbször, tegnap is egy jó krimivel próbáltam elterelni a gondolataimat az átélt izgalmakról. Most inkább előre kell tekinteni a Norvégia elleni döntő fontosságú találkozóra. Elvégre azután derül ki, mennyit is ér az utolsó pillanatban szerzett gólom.

– Norvégia ellen talán még nehezebb dolgunk lesz – nyilatkozta Mocsai Lajos szövetségi kapitány. – Ellenfelünk Dániában szinte hazai pályán érezheti magát.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.