Hoppá: nemzeti ügy Falcao sérülése

kórház
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 27. 12:15
Egész Kolumbia lélegzet-visszafojtva várja a híreket, vajon felépül-e a világbajnokságig a nem­zet futballhőse, Radamel Falcao. A csatárt az ország elnöke is meglátogatta a kórházban.
Tukacs Tekla

Orvosai szerint jól sikerült Falcao bal térdének operációja, így a Monaco kolumbiai csatárának nőtt az esélye, hogy képviselje a hazáját a foci-világbajnokságon. A támadót egy hétközi kupameccsen rúgta meg az ellenfél védője, aminek térdszalagszakadás lett a vége, és úgy tűnt, a gólvágó lemarad a brazíliai tornáról.

Nem túlzás, a Tigris becenévre hallgató csatár nemzeti hős hazájában, amit az is jelez, hogy sérülése másnapján szinte valamennyi napilap címoldalán ő szerepelt. Sőt, a portói Trindade kórházban meglátogatta őt a betegágyánál Kolumbia első embere, Juan Manuel Santos is feleségével, María Clemencia Rodríguezzel. A Világgazdasági Fórumon, Svájcban tartózkodó elnök a hazaútját szakította meg, hogy jelenlétével jobb kedvre derítse a kitűnő focistát.

– Jó a kedélyállapota, és nagyon optimista a felépülését illetően – árulta el Santos, aki a kolumbiai válogatott szimbólumának nevezte Falcaót. Az Atléticóval Európa Ligát nyert csatárnak korábbi spanyol játékostársai egyenpólóban kívántak jobbulást, és természetesen a Monaco Facebook-oldalának borítóképén is az áll: gyógyulj meg, Falcao! (turcsik)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.