Cristiano Ronaldo úgy sírt, mint egy kisgyerek

Cristiano Ronaldo
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 14. 13:30
Az Aranylabdát másodszor bezsebelő portugál szupersztár nem bírta ki könnyek nélkül a díjátadót. Nem először fordult vele elő, hogy sírva fakadt.
Bors

Cristiano Ronaldo 5 év után másodszor kapta meg az Aranylabdát a hétfői, zürichi díjátadón. Bár órákkal az eredmény előtt több lap is tudni vélte, a Real Madrid gólzsákja kapja a futball legnagyobb egyéni elismerését, Ronaldo könnyes szemekkel köszönte meg.

Ronaldo még a közelmúltban elhunyt Nelson Mandelának és Eusebiónak, a portugál legendának is köszönetet mondott, mint ahogy a meghívottak közt ülő barátnőjének, és a díjátadónál mellette ugráló kisfiának is.

Mindig is kemény fickónak ismertük, de nem ez volt az első, hogy könny szökött a szemébe. 2004-ben is ez történt, igaz, negatív előjellel, hiszen Portugália otthon vesztette el az Európa-bajnokság döntőjét.

Az akkor még csak 18 éves futballista a lefújás után zokogott, mint egy csecsemő, amiből már akkor is komoly mémek születtek, pedig talán még azt sem tudtuk, mi az a mém. 

Ronaldónak egyébként volt még egy sírása, de az nem volt olyan látványos. A Manchester United 2008-ban Bajnokok Ligáját nyert, a portugál tizenegyest hibázott, mégis nyertek. Ott is örömében sírt, hiszen csapattársai megmentették egy csúnya kudarctól. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.