Hiába vezettek már a 13. percben 2-0-ra a milánóiak, beindult a hazaiak kedvence, Berardi, és meg sem állt négy gólig. Ezzel a Serie A történetében ő lett az első, aki 90 perc alatt négyet rámolt be a Milannak, és 80 éve a legfiatalabb futballista Olaszországban, aki egy négyessel járult hozzá csapata sikeréhez.
– Életem legszebb estéje volt – lelkendezett a Juventus kölcsönjátékosaként szereplő Berardi, aki rák ellen harcoló csapattársának, Francesco Acerbinek ajánlotta góljait. – Örülök a szép találataimnak, de annak még jobban, hogy nyertünk, ugyanis nagyon kellett ez a siker.
Mellesleg Berardi november elején hármat rúgott a Sampdoriának, s ez is bizonyítja, hogy Olaszországban már érett csatárnak számít egy 19 éves tehetség. Nem véletlen, hogy a Manchester United is szemet vetett rá.
A Calabriából származó Domenico eleinte nem tűnt ki kortársai közül a Cosenza gyerekcsapatában. Az áttörést egy kirándulás hozta el, amikor meglátogatta Modenában tanuló bátyját. Ő is beszállt a kispályán brillírozó nagyok közé, és játékával annyira lenyűgözte testvére egyik barátját, hogy az beajánlotta Luciano Carlinónak, a Sassuolo ifiedzőjének.
– Lenyűgözött a játéka, tíz pontrúgásból tízszer a hálóba talált, naná, hogy azonnal a klubigazgatóhoz mentem, és meggyőztem, hogy szerződtetnünk kell Domenicót – mondta Carlino.
A többi jött magától, 2012-ben az akkor még a Serie B-ben szereplő Sassuolo felnőttben is szóhoz jutott, egy évvel később pedig a kezdőcsapatba került, és tizenöt meccsen tizenegy gólt szerzett. Annyit, amennyit Carlos Tévez, és ezzel holtversenyben a góllövőlista második helyén áll.
Allegri pedig új munka után nézhet, a helyét minden bizonnyal Filippo Inzaghi, a Milan korábbi támadója veszi át.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.