Triscsuk Krisztina érmet ígért családjának

érem
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 04. 08:15
A pénteken kezdődő szerbiai női kézilabda-vb előtt Triscsuk Krisztina a legoptimistább magyar játékos, aki a tavalyi Eb-bronz után ezúttal is a dobogóra várja válogatottunkat.
(szabó)

Ritkaság, hogy irányítóként, átlövőként és a védekezésben is jeleskedik egy kézilabdázó, épp ezért külön­leges az érdiek válogatottja, az örökmozgó Triscsuk Krisztina, aki nagy formának örvend.

– Mivel mindig maximalista voltam, a világbajnokságon az első háromba várom magunkat, igaz, ahhoz, hogy ez összejöjjön, tilos hibáznunk – mondta Triscsuk.

A szőke játékos sokat köszönhet a rákbetegségéből lábadozó norvég szövetségi kapitánynak, Karl Erik Böhnnek, ugyanis a skandináv szakember szúrta ki a tavalyi Eb előtt. Kriszta gyorsan meghálálta a bizalmat, remekelt a válogatottban, és végül bronz­ér­mes lett társaival.

Mivel évente csak egyszer tud hazalátogatni orosz szülővárosába, Bokszitogorszkba, szüleinek és Julija húgának – aki korábban maga is kézizett – már beígérte, hogy ezúttal egy vb-éremmel lepi meg őket.

Ám nemcsak a pályán állja meg a helyét az öt nyelven (orosz, magyar, szerb, horvát, angol) beszélő játékos, hanem a konyhában is. Specialitása a húsleves, de nagyon jól készíti az orosz ételeket is. Na meg a halas fogásokat, amelyekhez legszívesebben maga fogja ki a fő hozzávalót, hobbija ugyanis a horgászás.

– Csak csukára megyek. Nehéz ugyan kifogni, de néhány azért csak a horgomra akadt – büszkélkedett legutóbbi „zsákmányával”. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.