Hosszú Katinka parádés kocsit kapott

Audi
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 06. 18:15
Parádés kocsit kapott a napokban Európa legjobb úszójának választott Hosszú Katinka. Az A3-as a szép világbajnoknővel a volánja mögött tényleg felkelti az ember figyelemét.
Bors

Nem ingyen kapta a szép autót Katinka. A barcelonai vb-n két aranyat és egy bronzot nyert, s az idei rövid pályás Világkupa sorozatban 32-szer győzött, és még nincs vége az aranytermelésnek, hiszen a december 12-én a dániai rövid pályás Eb-n hét egyéni számban áll rajthoz.

- Imádok vezetni, tizenhét éves korom óta van jogosítványom, de mióta hazatértem Amerikából, ritkán vezettem – mondta Katinka. – Kaliforniában szinte a összes megtakarított pénzemet egy régi sportkocsira költöttem, szóval igazán kapra jött ez az autó. Így legalább többször is le tudunk ugrani a párommal Bajára, a szüleimhez.

A háromszoros világbajnok úszónőt azonban óvatosságra intette Kiss László szövetségi kapitány, aki szerint Katkának inkább a vízben kell száguldozni, mint az autópályákon. Mindenesetre aligha a járókelők is figyelemmel kísérhetik Katka útjait, hiszen az Audi oldalán ott virít: Hosszú, és alatta, hogy „mindig egy hosszal a versenytársak előtt”.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.