Tyson AIDS-betegséget füllentett válása érdekében

hazugság
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 10. 16:15
Ameddig sitten volt, eléggé elmésen döntött ágyba nőket Mike Tyson. Mások mellett egy szexelvonó-módszereket oktató hölggyel is ezt tette a rács mögött.
Sz. S.

Amint azt korábban megírtuk, az egykori profi bokszoló világbajnok, Tyson majdnem agyonverte a színész Brad Pittet, amiért a már válófélben lévő nejével, Robin Givensszel rajtkapta.

Az pedig az említett Undisputed Truth című könyvéből derült most ki, hogy második nejének, Monica Turnernek azt hazudta, AIDS-beteg, ezért jobban teszi, ha elválik tőle. A rábeszélés hatott. Elváltak.

Amikor az egykori szépségkirálynő Desirée Washington megerőszakolása vádjával börtönbüntetésre ítélt Tyson bírái előtt védekezett, azt állította, a fekete szépség csak kitalálta az egészet, de nem hittek neki. Könyvében azt taglalja, hogyan is erőszakoskodhatott volna egy olyan nővel, aki önként és dalolva látogatta meg őt a szállodai szobájában hajnali kettőkor?

A nők fontos szerepet töltöttek be az életében, főleg, amikor éppen nőhiányban szenvedett. Tudniillik az említett nemi erőszak miatt három évet sitten töltött. De igen elmésen a börtön női látogatói közül többekkel is szexelt, mi több, azt a kábítószerelvonós módszereket oktató tisztségviselőnőt is ágyba vitte a rács mögött, akinek később 10 ezer dollárt adott azért, hogy a hölgy megcsináltathassa a házának tetejét.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.