Mitől szenved a Győr?

foci
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 25. 10:15
A várakozások alatt szerepel a bajnoki címvédő Győr. A mezőkövesdi vereség a gyengécske ősz mélypontja. A bennfentesek szerint Pintér Attila nem tudja tűzben tartani bő keretét.
(t. n.)

Enyhén szólva visszafogott teljesítményt nyújt az ősszel a címvédő, a pillanatnyilag ötödik helyen álló Győr.

A kifogástalan körülmények között készülő együttes nagyon gyenge kezdés után –négy döntetlen, egy vereség – némileg magára talált, elkezdte gyűjtögetni a pontokat, ám időközben azért becsúszott egy kecskeméti pofon, a hétvégi súlyos mezőkövesdi zakó (0-3) pedig végképp rámutatott, a jelenlegi ETO nem áll stabil lábakon.

Noha Pintér szerint a vesztes meccseken is jobban játszott ellenfeleinél a csapat, az edző ezúttal elismerte, gondok akadtak a játékosai hozzáállásával. Ez egyben ön­kri­tika is, hiszen ki más tehetne azért, hogy a futballisták jobban pörögjenek, mint maga az edző? Folyosói pletykák szerint a gondokat részben az gerjeszti, hogy a zöld-fehéreknek nagyon bő, harmincas keretük van, sokan nem jutnak elég játéklehetőséghez a bajnokikon.

A védelemben a két szerb, Lazar Sztanisics 0, Vladimir Djordjevics 180, a támadóknál a román Mihai Nicorec 0, a salvadori Rafael Burgos 192, Lázok János pedig csak 250 percet játszott az ősszel az NB I-ben. A bizalmat nem érző futballistákat szinte lehetetlen tűzben tartani – vagy legalábbis Pintérnek nem igazán sikerül...

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.