Kiküldték a stadionból Tipszmiksz Csabit

kitiltás
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 25. 08:15
A leghíresebb szurkolója nem nézhette végig a ­Kaposvár szombati meccsét: Orbán „Tipszmiksz” Csabi, a Facebook sztárja túl hangosan szidta Prukner László edzőt, ezért a szünet előtt kivezették.
S. T. R.

A Rákóczi törzsszurkolójának „bűne”, hogy az MTK elleni meccs első félidejében, kétgólos vendégvezetésnél lesétált a kispad mögé, és fennhangon odamondogatott Prukner edzőnek.

A Bors megkereste a magyar futball szereplőit, eseményeit karikírozó Trollfoci „arcát”, aki nem is tagadta, hogy emelt hangon vonta kérdőre a somogyi szakvezetőt.

– Egy építőipari cégnél dolgozom segédmunkásként, az utolsó forintjaimon vettem meg a belépőjegyet – kezdte Tipszmiksz Csabi. – Azt hiszem, ezek után jogomban áll kritizálni. Valóban a kispad környékére mentem, és beolvastam a ve­zetőedzőnek. A csapat egész éves teljesítménye elkeserítő, és az a véleményem, hogy az eredménytelenségben Prukner László is vastagon benne van. Ennek ellenére nem hiányzom egy meccsről sem. Dühös lettem, és odakiabáltam az edzőnek, hogy ugyanazt műveli a kaposvári együttessel, amit a kiesett zalaegerszegi csapattal is tett.

Prukner László edző kapott hideget-meleget a Trollfoci sztárjától 

A gyerekkora óta a Rákóczinak szurkoló, egykor a klub utánpótláscsapatában focizó Orbán hozzátette, ha a véleményét nem is éppen irodalmi stílusban mondta el, nem káromkodott, szerinte az lehetett a baj, hogy a csendes lelátó visszhangzott a szavaitól.

Vagy Kaposváron nem bírják a kritikát?

– Szó sincs erről, a szurkoló ezt megteheti – felelte Illés János, a klub ügyvezetője. – Az volt a gond, hogy az illető zavart keltett a VIP-páholyban, ahova valahogy bejutott.

A történet aztán dupla happy enddel zárult: hazaérve Tipszmiksz Csabi – aki jóban van a biztonsági emberekkel, hiszen többükkel is egy konditerembe jár, így tettlegességre nem került sor – megtudta, hogy a Kaposvár kiegyenlített (2-2), Illés klubvezető pedig lapunknak nyomatékosította, szó sincs arról, hogy kitiltanák a stadionból.

– Sajnálom a történteket, a Debrecen ellen már ismét ott szeretnék lenni a lelátón – zárta a trollkirály.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.