Hogy Kovács Bence és Gergő hét évvel ezelőtt miért állt a vesztes oldalára, azt a gyerekek édesapja sem tudja, mindenesetre a világklasszis bokszoló fiai a Barca ellen elbukott BL-döntő után váltak Arsenal-szurkolóvá.
Hogy, hogy nem, azóta Kokó is a londoniakért szorít, pedig korábban a Liverpool volt a kedvenc angol futballcsapata. A Kovács család férfi tagjai az elmúlt esztendőkben számos alkalommal látták élőben az együttest, mi több, Bence első korty söre is az Arsenalhoz köthető: stílszerűen a stadion melletti pubban fogyasztotta el.
– A keddi meccset itthonról követjük, ám novemberben a VIP-páholyból figyeljük majd a Marseille elleni Bajnokok Ligája-összecsapást – mondta a Borsnak Kovács István. – Frank Warren, a világhírű bokszpromoter segítségével lesz ragyogó helyünk az Emirates-stadionban.
A focirajongó Kokó ma már szakértőként beszél az Arsenalról, méghozzá rendszerint többes szám első személyt használva. – Korábban is szép futballt játszottunk, ám valami mindig hiányzott az igazán nagy eredmény eléréséhez – magyarázta Atlanta olimpiai bajnoka.
– Utalva az edzőre, úgy is fogalmazhatnék, az útWenger nem úgy zakatolt, ahogy kellett… Most viszont összeállt a kép, a Real Madridtól érkező Mesut Özil ragyogó igazolásnak tűnik, úgyhogy a fiúkkal együtt bízom a nagy dobásban. Óriási meccs lesz a keddi, hiszen a Napoli lassan európai topcsapattá válik.
A keddi műsor
E csoport:
Basel–Schalke 20.45
S. Bucuresti–Chelsea 20.45
F csoport:
Dortmund–Marseille 20.45
Arsenal–Napoli 20.45 (DigiSport1)
G csoport:
Zenit–Austria Wien 18.00 (DigiSport1)
Porto–Atlético Madrid 20.45
H csoport:
Ajax–Milan 20.45 (DigiSport2)
Celtic–Barcelona 20.45 (Sport1)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.