Sport

Rió után jöhet a gyerek a birkózó világbajnoknál

Szabó Sándor

Létrehozva: 2013.09.20.

A birkózás első magyar világbajnoknőjét, Sastin Mariannát annyira feldobta a hazai szőnyegen elért siker, hogy edző férjével a riói olimpia utánra tolták ki a babaprojektet.

A korábban két vb-ezüstérmet szerzett Sastin csodát művelt. Török származású, ám bolgár állampolgárságra váltott birkózó ellenfele, Tajbe Juszein a budapesti vb-fináléban már győztesnek tűnt, amikor az 59 kg-os magyar birkózónő 22 másodperccel a meccs vége előtt két hárompontos akciót bemutatva technikai tussal nyert.

Ezzel ő lett a honi női birkózósport első világbajnoka. Négy meccsén 29 pontot szerzett, míg riválisai ellene mindössze kettőt.

A közgazdásznak tanuló hölgy elárulta, bár férjével – aki egyben edzője is –, Wöller Ákossal tervezik a babát, a mostani diadallal eldőlt, hogy csak a 2016-os riói olimpia után jöhet az utód.

Marianna addig az energiáját a birkózás mellett a főzésbe fekteti. Wöller szerint a neje pizzájának nincs párja, nem csoda, hiszen az újdonsült bajnoknő szívét-lelkét beleadja a szakácsművészetbe. A nagy operakedvelő házaspárnak egyébként az aranyéremért a szövetség kétmillió forint prémiumot ígért, amit csepeli lakásuk végtörlesztésére fordítják.

A vb-n bronzérmet szerző Barka Emese és Veréb István egy-egymillió bónuszt kap. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190993_auto_resized.jpg
origo.hu

Az elhagyatott kínai bevásárlóközpont Leedsben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714974911
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714974911
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17169989_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 29-május 5.: Nagyon kedvező változásokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191842_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Utcán talált üvegbe ivott bele az ötéves kisfiú: összeesett, rohantak a mentők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191364_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Több életem is van" – őszinte vallomást tett Szinetár Dóra

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el