Pokol: megkéseltek egy magyar szurkolót

Bukarest
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 06. 21:15
A román–magyar vb-selejtező előtt összecsaptak a vendégszurkolók a rendőrséggel. Állítólag a feketébe öltözött drukkerek nem akartak a számukra kijelölt zónába menni.
Bors

Házhoz mentek a pofonokért a román–magyar vb-selejtezőre utazó szurkolók. Bukaresti források szerint mindent meg is tettek annak érdekében, hogy a nagy számban kivonuló rendőrök már a meccs előtt se bánjanak velük kesztyűs kézzel.

A román hírtelevíziók élő közvetítésén az látszott, hogy Magyarország feliratú, fekete pólóba öltözött szurkolók a kávézókkal, sörözőkkel tarkított belvárosi utcákon összecsaptak az őket gumibotozó, és a könnygázzal nem takarékoskodó csendőrökkel. A csoportot végül autóbuszokba terelték és elvitték a helyszínről. Sérülés nem történt.

Georgian Enache rendőrségi szóvivő arról tájékoztatta a prosport.ro honlapot, hogy a nagyjából négyszáz – mások szerint ezer – fős magyar tábor tagjai petárdákat, füstbombákat és székeket dobáltak, mert az egyenruhások ki akarták kísérni őket a Nemzeti Aréna melletti, számukra fenntartott szurkolói zónába, ők viszont maradtak volna.

A bukaresti pályaudvarra befutott szurkolói különvonat utasai is összecsaptak a csendőrökkel, miután „bozgori” (hazátlan) skandálással fogadták a magyarokat, akik „cigányozással” és sörösüvegekkel válaszoltak. Az egyenruhások rövid dulakodás után elszállították a hangoskodókat. A román szurkolók sem bántak kesztyűs kézzel a vendégekkel, Szászkézdnél betörték egy magyar mikrobusz szélvédőjét, míg Bukarest központjában a csoporttól leszakadt szurkolót vertek meg, pénteken hajnalban pedig megkéseltek egy diósgyőri férfit.

Iskolát fenyegettek?

A 444.hu információi szerint a román–magyar meccsre tartó magyar szurkolói busz letért az autópályáról, hogy a román határhoz közel fekvő település, Konyár általános iskolájának főleg cigány diákjait fenyegethessék.

Az iskola igazgatója szerint történt valami, bár szerinte támadás nem, hiszen nem jutottak be az épületbe, sőt, a „kilincseket sem feszegették”, csak annyi történt, hogy jött egy busznyi ember, akik rendőri intézkedés után továbbálltak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.