BL: Szalai Ádám bosszút állhat Tatarusanun

Steaua Bukarest
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 18. 13:15
Szalai Ádám kedden élete első meccsét játssza a BL 32-es főtábláján, és ha lehet hinni Dárdai Pálnak, úgy a válogatott futballista csapata, a Schalke nyer a román Steaua ellen.
or

Az egykori Hertha-focista, Dárdai szerint erősen feljövőben van a német csapat. – Jens Keller edző nemrég remek alapemberrel erősítette meg együttesét, amikor a Schalke megvette a Milantól Kevin-Prince Boatenget – mondta a már visszavonult futballista. – A ghánai győzelemorientált játékos, márpedig a BL e versenyfázisában az ilyen típusú labdarúgók érvényesülnek.

Honfitársunk biztos a mai hazai sikerben, s amikor arról kérdeztük, vajon Szalai Ádám beveszi-e Ciprian Tatarusanu kapuját, igennel válaszolt. – Ha Ádám mellett lesznek felfutó emberek a széleken, akik pontos passzokkal kiszolgálják, akkor gólt lő – tette hozzá Pali. – Biztosan fűti őt a vágy, hiszen szeptember hatodikán, a bukaresti román–magyar vb-selejtezőn nem talált be Tatarusanunak.

A Gelsenkirchenben vendégeskedő Steauát az 1985-1986-os idényben BEK-diadalra vezető akkori edző, Jenei Imre elárulta, a mai tréner, a 37 éves Laurentiu Reghecampf valamikor az ő játékosa volt, és igencsak képzett szakembernek tartja.

– Most viszont mérges, mert a román válogatott legutóbbi két vb-selejtezője után lassú, elnehezedett Steaua-kerettagokat kapott vissza, emiatt megjegyzést tett Victor Piturca szövetségi kapitányra – mondta Jenei, aki románok görög támadóját, Pantelisz Kapetanoszt nevezte kimondottan sokoldalú csatárnak.

– A román bajnokság színvonala gyenge, ezért a Steaua képtelen felkészülni a kiemelkedő európai kupafeladatokra, de azért egy döntetlent elcsíp Gelsenkirchenben – vélekedett a legendás szakember. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.