Pluszesztendők járnak az újabb bundázásért?

bunda
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 28. 11:15
A Bors úgy tudja, ma kezdeményezi az ügyészség az ismét őrizetbe vett K. Zoltán és L. Mátyás előzetes letartóztatását. Az előbbi ügyvédje szerint a bűnsegédlet, mellyel K.-t gyanúsítják, súlytalan tétel.
(s)

Józan ésszel nehéz elképzelni, miként fordulhat elő, hogy a hazai bundaügy főkolomposainak tartott exfocisták amint kikerülnek a rács mögül, azonnal folytatják a fogadási csalások szervezését. Márpedig a főügyészség gyanúja szerint K. Zoltán és L. Mátyás hat tavaszi NB I-es meccset csalt el – otthonról.

A házi őrizet tiltja ugyan a lakhely elhagyását, ám a hatóság emberei abba nem szólhatnak bele, az illetô kit fogad (ha már sportfogadás…), és kivel tartja a kapcsolatot. L.-nél nagyjából ötmillió forintnyi pénzt és szelvényeket foglaltak le, és K. sincs könnyű helyzetben, ám dr. Zamecsnik Tamás, az utóbbi ügyvédje szerint nem eszik olyan forrón a kását.

– Védencem tagadta az ellene felhozottakat, be fogjuk bizonyítani, hogy alaptalan a gyanú – mondta lapunknak az ügyvéd, aki úgy véli, az új ügy büntetési tételei súlytalanok.

Ennek némileg ellentmond Nagy Andrea ügyészségi szóvivő véleménye, szerinte nullától három évig terjedő szabadságvesztés jár a vesztegetésért.

Hogy a fogadási maffia magyarországi vezéralakjainak tartott, korábban több mint 21 hónapot előzetesben töltő személyek esetében ezt pluszbüntetésként kell-e érteni, arra nem könnyű válaszolni, ugyanis közel sem biztos, hogy a bíróság együtt tárgyalja majd az ügy első és második felvonását.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.