Mégsem hullanak a fejek Kövesden

foci
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 28. 17:15
Abból kiindulva, hogy Véber György edző erősen kiakadt az Újpest elleni 6-1-es vereség után, azt hittük, szőnyegbombázás következik Mezőkövesden. Tévedtünk.
Szabó Sándor

Bár 1-0-ra vezetett a labdarúgó NB I 5. fordulójában a Mezőkövesd Újpesten, a végén 1-6-tal tért haza. Az újonc együttes edzője, Véber György a második félidő teljesítményét hitehagyott, gyalázatos teljesítménynek nevezte, olyan vereségről beszélt, amely után sok mindenről el kell gondolkoznia.

Azt hittük, büntet, ám a felelősségre vonások elmaradtak. Szlezák Zoltán pályaedző cáfolta azt a feltételezést, hogy focistáik tömegesen fizetik a büntetést.

– Ez a zuhanyhíradóból származó pletyka lehet – mondta Szlezák. – Tény, az elsô félidő után 1-2 volt az állás, okkal voltam optimista, aztán képtelenek voltunk tartani a lilákat, mintha a kezükre játszottunk volna. Olyan alapvető hibákat követtünk el, amilyeneket az élvonalban tilos.

Szlezák a múltat elemezve hozzátette: a balszerencse attól fogva üldözi őket, hogy az MTK (0-3) és a DVSC (0-1) ellen sokáig esélyük volt az ikszre, a Pápával szembeni 2-0-s fiaskójuk viszont már kellemetlen volt. A harmadik fordulóban a Kecskemétet az idegenbeli 6-2-vel alaposan meglepték, effajta látványos, eredményes fociban reménykednek a jövőben.

– Biztos vagyok benne, hogy nem a kiesés ellen küzdünk majd, a Megyeri úti hatost feledtettük a srácokkal sok-sok beszélgetéssel.

A szakember úgy véli, szombaton az NB I másik újonca, a Puskás Akadémia ellen esélyesebbek, mert bár a felcsúti klub folyamatosan erősít, a Mezőkövesd csapatként összeszokottabb. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.