Már egy futballcsapatra való a 87 éves Grosics leszármazottainak száma, ugyanis három leánya jóvoltából négy-négy unokára és dédunokára büszke. A Fekete Párduc negyedik unokája, a pici Tomi jelenleg Balaton-akarattyán élvezi a nyár örömeit édesanyjával, Edinával.
– Augusztus végén térnek vissza a tó mellől, ősztől nálam laknak a fővárosban – mondta Grosics –, s bár időben még odébb van, már alig várom, hogy labdázhassak vele.
– Éppen egy hónapos a fiam – mondta Gyula bácsi harmadik lánya, aki egy focistához kötötte életét. Férje, Kiss Tamás a legutóbbi idényben a Ceglédben szerepelt, majd igent mondott az NB I-ből kiesett Siófok hívásának.
– Remélem, a férjem hozzásegíti majd a siófokiakat az NB I-be való visszajutáshoz – folytatta Edina, majd hozzátette, a képzeletbeli Grosics-féle álomtizenegy hamarosan számíthat az első cserejátékosára is, ugyanis párjával máris tervezik Tomika kistestvérét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.