Sport

Szepesi fülig szerelmes volt a nős focistába

(t. n.)

Létrehozva: 2013.06.09.

A focisták sem maradtak ki Szepesi Nikolett szexkalandjaiból. Könyvében az úszó arról ír, a népszerű pesti csapat nős védőjével képes lett volna megállapodni, ugyanis szerelmes volt belé.

Az Én, a szexmániás című könyvében Szepesi számos szereplőről úgy ír, hogy az adott személy egyértelműen felismerhető. A magyar fociban jártasak arra a futballistára is könnyen ráismerhetnek, akibe a szexéhes úszó saját bevallása szerint szerelmes volt.

Egy népszerű fővárosi csapat válogatott védőjéről van szó, aki a korábbi úszóval való megismerkedésekor már nős volt, gyerekek várták otthon, és a Testnevelési Egyetemen tanult.

Szepesi leírása szerint csapata egyik ikonjának számított, barna szemű, sármos játékosról van szó, akinek a gin tonik-volt a kedvence, és akivel sokszor sétálgattak a ligetben, a légyottokat pedig rendszerint egy ferencvárosi motelben ejtették meg.

„Szeretőnek lenni jó. Legalábbis egy darabig. Valamiért élvezi az ember az árulást, a megcsalást, a lopva eltöltött órákat és azt az egész furcsa izgalmat, amely mindezt körülveszi. Én is élveztem. Nagyjából három hónapig. Addig beleadtam mindent, érzelmet, vad vágyakat, engedelmességet, sírást és nevetést. Szerelmes voltam. Ritkán esik meg velem, de ott és akkor úgy éreztem, megtaláltam álmaim férfiját.”

Szepesi menthetetlenül belehabarodott a focistába.

„És ha azt mondom neked, hogy vele nem a b...on volt a hangsúly, akkor talán most már elhiszed... Három hónap együttlét alatt tizenötször szerelmeskedtünk (és nem dugtunk), akkor mondjuk nekem jó, ha ötször volt orgazmusom. Nem érdekelt.”

Habár Niki úgy érezte, megállapodna a gyerekeket edző sportolóval, a focista családja miatt nem válhatott komolyabbá a kapcsolatuk.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197069_auto_resized.jpg
origo.hu

Halálosan megfenyegették az iszlamisták a szlovákiai magyar iskolásokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715089511
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195673_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715089511
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715089511
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715089511
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715089511
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/uxQvw7TGI-KAxyvgCfP9PVDIrA87uxZXA3rw2xw3tTg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBiZDAxMGM4YmU5YjRjZmJhNmQ0NjRiNzUzOTdiN2I5.jpg
MŰTÉT

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk