Paulo Sousa januárban váratlanul lépett le Székesfehérvárról. Magyarázatot azóta sem kaptunk távozására, a szurkolói oldalakon keringő történeteknek – zűrös, válással fenyegető nőügyekről pletykáltak – nem adunk hitelt.
Egy biztos: a portugál tréner nem fix állás miatt hagyta faképnél a Vidit, az akkoriban közszájon forgó amerikai állásnak semmi alapja nem volt. Sousa szerencséjére viszont a Maccabi Tel Avivból bajnokot faragó Oscar Garcia személyes okokból felmondott, így megürült az izraeli csapat kispadja.
– Már régóta tudtam, hogy Oscarnak más tervei vannak, ezért csináltam egy B tervet, amelyben egyértelmű volt: Paulo Sousát hozom ide – mondta a hétközbeni sajtótájékoztatón a klub technikai igazgatója, a korábban a Barcelonában futballozó Jordi Cruyff.
Szerda óta a portugál szakember is már Tel Avivban van, s bemutatkozó sajtótájékoztatóján az ilyenkor használt összes frázist elpuffogtatta (micsoda megtiszteltetés, remek munkát végzett a stáb, minden meccset meg akar nyerni, stb.), s a magyarországi munkájáról is ejtett néhány szót.
– Minden ország futballja más, s a Videotonhoz olyan játékot és olyan szellemiséget is be kellett csempészni, ami aztán Európában is sikeresnek bizonyult – magyarázta.
Sousának szurkolói oldalról egyelőre kicsi, de annál intenzívebb a támogatottsága. Szerdai érkezésekor csak négy drukker várta, de ők a nyakukban vitték ki a Ben Gurion repülőtér várócsarnokából. Megelőlegezett bizalom?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.