Rákkal műtötték Fülöpöt

foci
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 07. 21:16
Döbbenetes hír érkezett a magyar futballválogatott kapusáról, Fülöp Mártonról. A 24-szeres válogatott kapus karjában rosszindulatú daganatot találtak, megműtötték.
Bors

Ahogy az a FourFourTwo-magazin írásából kiderül, a játékos februárban szúró fájdalmat érzett a karjában, és mivel az nem múlt el a konzervatív kezelések nyomán, Tóth Ferenc kézspecialista megműtötte.

A sebész a kioperált izomszövetekben rosszindulatú sejteket talált. A görög Aszterasz Tripolisz harmincéves hálóőrre őszig magyarországi kezeléssorozat vár.

– A fiam télen arra panaszkodott, hogy képtelen kinyújtani az ujjait, majd az alkarjában csomót találtak, és következett a műtét – mondta Márton édesapja, Ferenc, maga is egykori kiváló élvonalbeli futballista. – De mivel Marci erős, pozitív gondolkodású ember, az ő nevében ígérem, nem fogja feladni a harcot.

– A szerződésem Görögországban lejárt, és a jól sikerült idény után remek lehetőségeim lennének a továbblépésre, ám egyelőre nem tudok ezzel törődni, és egy csapat vezetőit sem szeretném olyan helyzetbe hozni, hogy az én problémámmal kelljen foglalkozniuk – mondta Fülöp a FourFourTwo-nak. – Abban viszont nagyon bízom, hogy néhány hónap után fizikailag és lelkileg is készen állok majd arra, hogy újult lendülettel folytassam a futballt.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.