Barátja kocsiját törte rommá Dzsudzsák

lamborghini
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 05. 08:25
A Bors megtalálta azt a német állampolgárságú férfit, akinek a százmilliós Lamborghinijével hétvégén karambolozott a válogatott sztárfocista. A luxuskocsit két nappal a baleset előtt a focista hozta el Bécsből, ám nem az övé volt.
S. T. R.

A magyar válogatott focista kíváncsiságból ült bele a hozzávetőleg százmillió forintot érő Lamborghini Aventadorba, mellyel kicsúszott és falnak ütközött az M3-as autópályán.

Dzsudzsák egy autókölcsönzéssel is ­fog­lalkozó barátjától kapta a szupergépet, melyet, ha elnyeri a tetszését, később bérelhetett volna. Nem fedi tehát a valóságot, hogy az Oroszországban profiskodó támadó a saját autójával szenvedett balesetet.

– Összevissza beszél mindenki, a sajtó is csak találgat – öntött tiszta vizet a pohárba Otto Kremer, a Multitex Handels GmbH ügyvezető igazgatója. – Balázs és a menedzsere, ­Vörösbaranyi József az igazat mondta, az Aventadort az én cégem vásárolta Ausztriában. A futballista korábban már bérelt tőlünk autót, most is abban maradtunk, kipróbálja a Lamborghinit, s ha tetszik neki, nála marad egy időre.

Amint azt a német állampolgárságú Kremer elárulta, a 300-400 ezer eurót, vagyis 89–118 millió forintot érő járgányt múlt szerdán vette meg, Dzsudzsák két nappal később hozta el. A bécsi autókereskedésben takarítóként dolgozó magyar fiatalember – ahogy azt a Blikk tegnap megírta – akkor hihette azt, hogy a focista a vevő.

– Balázs meghatalmazást kapott tőlem, így hozhatta el az autót – tette hozzá Kremer, aki lapunk rendelkezésére bocsátotta az Aventador beszerzési számláját. – A félreinformáló cikk ügyében felvettem a kapcsolatot a bécsiekkel, annyit mondhatok, nem marad következmények nélkül az eset…

Mint megtudtuk, a Multitex Handels olyan biztosítással rendelkezik, hogy anyagi kára nem keletkezik, ugyanakkor azt Otto Kremer sem tudta megmondani, hogy a németországi javíttatás mennyibe kerül majd.

Kérdés továbbá az is, hogy ­Dzsu­dzsák Balázsnak a történtek után van-e kedve Lamborghinivel száguldozni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.