Sport

Ön szerint ki Szepesi kardozó szexpartnere?

Munkatársunktól

Létrehozva: 2013.05.27.

Szepesi Niki exúszó pénteken megjelent könyvében nyíltan ír kardozó szexpartneréről, akiről annyit tudni, hogy sportvezető lett, igen tehetős, olimpiai bajnok, és a fia futballozik. Ki lehet ő?

Szepesi Nikolett Én, a szexmániás című könyvében azt írja, hogy olykor a megszokottól eltérő kalandokba is keveredett, az egyik rendezvényen megismerkedett egy apja korabeli kardozóval, aki akkoriban már sportvezetőként dolgozott.

Az egykori olimpiai bajnokról köztudott volt, hogy luxuséletet él, Nikit főként ez izgatta, na meg az, hogy a férfi más kategória, mint amivel korábban neki dolga volt. A tehetős, magát jó karban tartó exkardozóról azt is tudta Niki, hogy a fia is sportoló, mégpedig futballista lett.

A telefonszámcsere után az egykori úszónő kereste meg a férfit, aki éppen a Balatonnál pihent barátaival, de ez sem akadályozta meg abban, hogy elhívja magához az akkor 22 éves lányt. Végül egy hajón tette magáévá Szepesit, aki ugyan tisztában volt a sportvezető korával, mégis meglepték az öregedés jelei, a férfiasságával – Niki szerint – azonban nem volt gond. Másnap mégis terhére volt az exkardozó, és már nem engedte, hogy újra nekiessen.

Számba vettük a kardozó olimpiai bajnokainkat, akik – mivel Szepesi 26 éves és egy apja korabeli férfiről van szó – 45 évesnél idősebbek, és akik sportvezetőként dolgoznak. Nincs sok, mégis olvasóink segítségét kérjük, hogy kiderítsük, kiről is lehet szó… Van ötletük?

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714964416
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190483_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714964416
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el