– A TF elvégzése után dolgoztam Csepelen, majd koronglövő-edző, többek között az Európa-bajnok Gombos Károly nevelőedzője lettem – eleveníti fel a kezdeteket Kunszt Gábor.
– Mivel feleségemmel albérletben laktunk, 1973-ban megpályáztam a Fóti Gyermekváros testnevelő tanári állását, ugyanis ott szolgálati lakást biztosítottak. Fóton elhivatott, összetartó közösségbe kerültünk, és belenőttünk a gyerekekkel való törődésbe.
– 1973-tól 1988-ig dolgoztam ott, ezalatt végigjártam a ranglétrát a testnevelő tanári állástól az igazgató-helyettesi posztig – feleségem a kollégium igazgatója volt. Úgy éltünk ott, mint egy nagy család, mások szeretete, a gondoskodás belém ivódott, és amit ott kaptam, kihatott sportvezetői pályámra is.
Kunszt Gábor 1988-ban a Honvéd szervezési osztályára került, majd 1992-ben az egyesület elnöke lett. Irányításával a klub tizenkét olimpiai bajnokot adott a magyar sportnak.
– A Honvédban is igyekeztem családias légkört teremteni. Sportolóinkat gyakran elvittem Fótra, hadd lássák, hogy élnek az állami gondozott gyerekek, és őket is elhoztuk sporteseményekre. Nagy Tímea vívó, a kajakosok és a vízilabdázók is mindig szívesen jöttek a gyerekek közé, akik példaképként tekintettek rájuk. Fóton a sport diktált, mindenki szeretett sportolni, még ha nem is lett a közel ezer gyerek mindegyikéből élsportoló – említi büszkén.
A Kunszt házaspár keze alatt nevelkedett például a kézilabdázó Elekes Csilla, Murgerné Szücs Éva röplabdázó, és a gyermekváros iskolájában – ahová kitűnő híre miatt mások is járhattak – tanult Herédi Attila, az Újpest egykori focistája, Ancsin László hokis és Szabó Edina kézilabdázó.
– 2005-ben, amikor nyugdíjba mentem, a Honvéd örökös elnöke lettem, és ma is napi kapcsolatban állok a klubbal, ráadásul Kata unokám ott vív, Benedek pedig kézilabdázik. Az egykori fóti gyerekek többségével is tartjuk a kapcsolatot, és mivel a feleségem onnan ment nyugdíjba, azóta is ott élünk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.