Petre Cozma minden Veszprém-meccsen látja a fiát

Marian Cozma
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 26. 21:15
Marian Cozma édesapja máig nem tudja megemészteni fia halálát. Különösen most, az MKB Veszprém BL-menetelése idején törnek rá a fájó emlékek, hiszen rendszeresen nézi a meggyilkolt Marian egykori csapatának a meccseit, és ott öt is a pályán.
Jánosy Károly

- A Veszprémet örökre a szívembe zártam, így magától értetődő, hogy figyelemmel kísérem a csapat mérkőzéseit – nyilatkozta lapunknak Petre Cozma. "Amikor csak tehetem, tévén vagy interneten megnézem a meccseiket, családommal együtt drukkolunk a fiúknak.

Hogy látta Nagy Laciék Kiel elleni első mérkőzését?

Felidegesítettem magam, hiszen hatgólos előnyt nem lett volna szabad kiengedni a kezükből a végére. De hát a Kiel, az mégis csak a Kiel. Azért nincs nagy baj, Veszprémben legalább háromgólos különbséggel győzünk.

A Veszprém bejuthat a BL négyes döntőjébe, és a szép siker részese lehetett volna Marian is Sőt, tehetsége alapján akár a német Kielt is erősíthetné.

A fiam most is részese a csapat sikereinek. Marian a kézilabdáért élt, és sajnos halt is... Amikor csak játszik a Veszprém, én őt is a pályán látom.

Tartja a kapcsolatot a veszprémiekkel, fia volt játékostársaival?

Rendszeresen beszélek a csapattársaival, elsősorban a most éppen a Kielt erősítő Marko Vujinnal, és a nemrégiben Katarba szerződött Carlos Pérezzel. Hol angolul, hol magyarul beszélgetünk, mindkét nyelvet bírom egy kicsit. Ha tudná, hány sms-t kapok a fiúktól az ünnepekre, születésnapomra. „Isten éltessen, papa!” – írják szeretettel.

Veszprémben szobrot emeltek Marian tiszteletére, Romániában hogyan ápolják az emlékét?

Szobrot nem kapott, már csak anyagi okokból sem, de azért Romániában is él az emléke. De mindig azt hangoztatom, hogy Mariant Magyarországon sokkal jobban szerették, mint itthon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.