Moniz: újabb huhogás, és levonulunk!

Ricardo Moniz
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 07. 23:15
Ricardo Moniz, a Ferencváros edzője elítélte a Haladás szurkolóinak huhogását, a legközelebbi ilyen esetnél pedig levonul a pályáról az együttese.
turcsik

Alighogy bevezette az MLSZ a megszigorított fegyelmi szabályzatát, amely pénzbüntetéssel, zárt kapuval, az eredmény ellenfél javára történô jóváírásával fenyeget, a szombati Haladás–FTC-n máris megvolt az első balhé.

Ricardo Moniz, a vendégek holland ­edzője a mérkőzést értékelve kifakadt a hazai szurkolók viselkedése miatt, és a játékvezető ténykedését is bírálta, amiért nem alkalmazta az új, háromlépcsős szabályt, ami rasszista, diszkriminatív bekiabálások esetén a mérkőzés megszakítását, felfüggesztését, beszüntetését írja elő.

– A szurkolókat el kell marasztalnom, a huhogást nem tudom megérteni – mondta Moniz. – A játékvezető azt mondta, érti a problémát, de nem tud mit csinálni, nincs eszköze ez ellen, ez elfogadhatatlan. A futballistákat meg kell védeni, a játékvezető dolga, hogy a verbális támadásokat is úgy büntesse, mint a szabálytalanságokat. Legközelebb levonulunk a pályáról, ha huhogás lesz!

Tóth Miklós, a Haladás ­ügy­ve­zető igazgatója elárulta, a klub több fórumon is figyelmeztette szurkolóit a szigorúbb fegyelmi szabályzatra, ám az ilyen jellegű bekiabálásokat a kiépített biztonsági kamerarendszerrel sem lehet kiszűrni.

Örül az MLSZ az edző kifakadásának

Az MLSZ sajtóosztályán nem tudták megmondani, milyen mértékű büntetésre számíthat a Haladás. – A játékvezetői és ellenőri jelentés alapján dől el, hogy indul-e fegyelmi eljárás, amelynek végén a bizottság dönt a büntetésről – árulta el Varga Sándor ügyeletes sajtószóvivő. – Üdvözlöm, hogy Moniz szóvá tette a történteket, így mindenki látja, hogy egy nyugat-európai futballkultúrához szokott edző számára az ilyen viselkedés megengedhetetlen. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.