A spanyol sajtó három, a német két szabálytalan gólról ír a Bajnokok Ligája müncheni elődöntője kapcsán, és ez bizony nem vet jó fényt az összecsapást dirigáló magyar játékvezetői csapatra. A nem éppen Barca-fanatizmusáról híres – egyébiránt madridi – Marca című lap tízes értékskálán osztályozta Kassai Viktorék teljesítményét, s az 1,27-es érdemjegy több mint kínos.
Tény, hogy hazánk legmagasabban jegyzett futballszemélyisége szokatlanul indiszponáltnak tűnt, és tulajdonképpen szerencsésnek mondhatja magát, hogy nem ő döntött, tudniillik a Bayern München hatalmas erőfölényben volt, s lefocizta a riválisát.
– A játékvezető nagyon rosszul teljesített. Voltak világos helyzetek, amiket pocsékul ítélt meg – fogalmazott Jordi Roura, a katalánok másodedzője, míg a hajától megváló védő, Gerard Piqué súlytalannak látta Kassait.
„A magyar bíró három gólt ajándékozott a Bayernnek, miközben két büntetőt nem fújt be a Barca ellen” – írta a Sport című barcelonai napilap, és nem látta másként a Bors által megkérdezett futballbíró sem.
– Dante maga alá gyűrte Dani Alvest az első találat előtt, a másodikat lesállás előzte meg, de a legnagyobb hibát Viktor azzal követte el, hogy nem érvénytelenítette a harmadik gólt – elemzett a neve elhallgatását kérő magyar „spori”. – A futballban nincs elzárás, és Thomas Müller, valamint Jordi Alba közt nem beszélhettünk egyenlő testhelyzetről.
A spanyol védőt alighanem ki kellett volna állítani a 89. percben, amikor szándékosan arcon dobta Arjen Robbent. A Mundo Deportivo megjegyzi, akármilyen gyenge is volt a játékvezetés az elődöntőben, a Barcelona borzalmasan játszott. A Sport is inkább a játékosokat okolja, „Kassai katasztrófa volt, de nem lehet őt hibáztatni a Barca gyengeségei miatt”.
Kíváncsiak lettünk volna a főszereplő véleményére is, ám Kassai nem volt ma elérhető.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.