Győri edző indította el Janics karrierjét

kajak
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 31. 09:15
Mélyen kötődik Győrhöz Janics Natasa, hiszen az ottani kajakosok mestere, Svidró József indította el sportpályafutását. A szakember családtagként bánt a háború elől menekülő Janics gyerekekkel.
P. Gy.

Svidró József világbajnok kajakos, ­mes­ter­edző. Natasával közös történetük 16 éve kezdődött, és a szerbiai NATO-bombázások idején lett még szorosabb a kapcsolatuk.

– Natasa apja, Milan régi ismerősöm volt, 1997-ben keresett meg, hogy legyek a három gyereke edzője a szerbiai Bácskapalánkán – meséli Svidró József, aki átköltözött Janicsékhoz. Natasa akkor még iskolába járt, így csak kedvtelésből kajakozgatott, a két Janics fiúval azonban naphosszat gyakoroltak. Ám hamar megmutatkozott Natasa tehetsége, tizenhét évesen Lahtiban az ifi vb-n döntős lett. – Ekkor már sokat ­edzet­tünk Magyarországon, a fiúkat Csepelre vittem, de Natasának nem találtam edzőpartnert, ezért ötvenévesen beültem a hajóba és eveztem vele. Mindig megelőztem, amiért mérges volt.

Mivel a győriek segítőkészek voltak, sok időt töltöttek a városban.

1999 tavaszán aztán megkezdődött Szerbia bombázása.

– Egyik éjjel Milan kétségbeesve telefonált, segítsünk, mert a két fiát beviszik katonának, ha otthon maradnak. Kicsempészte őket az országból Natasával együtt, és nálunk találtak otthonra. A feleségem főzött, mosott rájuk.

2001-ben azonban véget ért Svidró József kapcsolata a Janics családdal, mert az apa már szakmai dolgokba is beleszólt, így elég csúnyán váltak el. Rá egy évre Milan autóbalesetben meghalt, a két fiú Horvátországban folytatta, Natasa pedig saját kezébe vette a sorsát, és Szegedre költözött. Innen már ismert a háromszoros olimpiai bajnok sikertörténete.

A testvérek közül ma Micso Szegeden él, Sztyepan szlovén feleségét edzi Ausztráliában, Natasa pedig egy néhány hónapos szerbiai kitérő után Győrbe igazolt.

– Natasáékkal sokat voltunk együtt, a háború idején nálunk töltötték a szentestét és a szilvesztert is. Örültünk a későbbi sikereinek, de az bánt bennünket, hogy sosem említette meg Győrt vagy a férjemet, aki elindította a karrierjét – fogalmazta meg az érzéseiket Svidróné Mészáros Karola. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.