Rajtaütöttek az exkaposvári csalón

Asmir Suljic
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 22. 09:15
Lekapcsolta az Interpol az ázsiai fogadási maffia egyik kulcsfiguráját, a szlovén Admir Suljicot, aki korábban a Kaposvárban is focizott. Már akkor terepjáróval járt az edzésekre.
(turcsik)

Az Interpol nyomozói a milánói Malpensa repülőtéren csaptak le Suljicra, aki szingapúri repülőjárattal érkezett az olasz városba. Habár az ázsiai városállamban nem körözték a szlovént, az ottani hatóság emberei leadták a drótot európai kollégáiknak a bűnöző úti céljáról. A 2011 decembere óta körözött Suljic a szingapúri kartell egyik főnöke, a hazájában jelenleg is szabadon kóricáló Tan Seet Eng, vagyis Dan Tan jobbkezeként ténykedett. A bűnszervezet a gyanú szerint 680 mérkőzést manipulált, köztük vb-selejtezőket, BL-mérkőzéseket.

Hazánk persze Suljic révén is érintett az ügyben. A volt focistát ugyanis 2006 és 2008 között a Kaposvári Rákóczi foglalkoztatta. Illés János, a klub elnöke mindössze egyetlen dolgot furcsállott a szlovénnal kapcsolatban. – Borzasztóan visszeres volt a lába – mondta vicc nélkül a sportvezető. – Kényszermegoldás volt a szerződtetése, lassú, körülményes focista volt, úgyhogy nem hullajtottunk könnyeket, amikor elment. Ha tényleg ilyen „nagy hal”, örülök, hogy lekapcsolták.

Prukner László edző szerint Suljic játéka nem, autója annál inkább extrém volt. – Epizódszerepet játszott nálunk, rövid távú szerződéseket kötöttünk vele, kevés jó meccse volt – számolt be az edző. – Furcsa volt, hogy Audi Q8-cal járt edzésre, de mivel korábban Horvátországban és Szlovéniában focizott, gondoltuk, megkereste rá a pénzt. Illetve azt is mondta, hogy az apjának jól menő vállalkozása van. Később, amikor már elkerült tőlünk, hallottunk az ügyes-bajos dolgairól, az előzetes letartóztatásáról. Nem lennék meglepve, ha NB I-es meccsek elcsalásához is köze lenne.

Pomper: várom a vádiratot

Újabb részletekkel szolgált a fogadási csalások nyomozati anyagából a rangadó.hu. A portál szerint a hatóság úgy göngyölítette fel a hazai szálakat, hogy ráálltak Pomper Tiborra, akit már 2003-ban a Videoton–Bp. Honvéd (1-2) mérkôzés kapcsán bundázással vádoltak meg, és nyolc hónapra eltiltották. A rangadó.hu tudomása szerint a rendőrség lehallgatta Pomper telefonját, és feltérképezte ismeretségi körét.

– Nem én vagyok a hazai fogadási csalások kulcsfigurája, de elképzelhető, hogy a rendőrség megfigyelt – jelentette ki lapunknak Pomper. – Sosem tagadtam, és a rendőrségnek is elmondtam, hogy K. Zoltánt és L. Mátyást a barátomnak tudom. Engem két REAC-meccs elcsalásával gyanúsítanak, az érintettségemet elismertem. Várom, hogy elkészüljön a vádirat, és kiderüljön, mivel vádolnak meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.