Ki fizeti Beckham luxusszállását?

David Beckham
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 16. 16:15
Fényűzően éldegél David Beckham addig, ameddig a francia Paris Saint-Germaint szolgálja. A Le Bristol nevű szállóban éjszakánként ötmillió forintot fizet ki a veterán angol futballsztár.
or

Naponta 14 500 fontot, azaz ötmillió forintot fizet a párizsi Le Bristol nevű ötcsillagos szállodában Beckham, aki öt hónapra írt alá a PSG-hez. Igaz, szállásra és étkezésre „mindössze” havi 26 ezer fontot (8,8 millió forint) alkudott ki magának a fővárosi klubtól, s nem tudni, a méregdrága lakosztályért végül is ki fizet. Ha történetesen ő, akkor sem jön zavarba, hiszen köztudottan dúsgazdag.

Bárki is állja a cehhet, a Champs Elysée-től egy macskaugrásnyira lévő hotelben a császári lakrészt béreli magának, amely a maga 3475 négyzetméterével, három fürdőszobájával, csodás 18. századbeli bútorzatával tökélyt kínál. Ha az angol futballista megéhezik, úgy a 2009-ben az év legjobb chefje címet szerzett ötvenéves

Eric Frechon étkeiből válogathat, akinek neve alatt futó konyha már három Michelin-csillagot kapott. Beckham lakrésze étkezőjében tizenkét személy fér el az asztal körül, azaz a kezdőcsapat tagjai mellett az edzőjét, Carlo Ancelottit is meghívhatja vacsorára.

Amúgy a 37 éves játékos szerda óta Párizsban edz, méghozzá kőkeményen: egyszerű tornacipőben, igen mély homokban futkározik. Ebből fakadóan egyre jobb az erőnléte, s könnyen lehet, hogy holnap, a Sochaux elleni bajnoki meccsen bemutatkozik a párizsiaknál.

Francia munkaadói egyébiránt maximálisan gondoskodnak róla: testőrt béreltek a védelmére, sofőr szállítja oda, ahová akarja, továbbá személyi asszisztens segíti a beilleszkedését.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.