Gólszerzés közben sérült meg a magyar focisztár

sérülés
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 23. 20:15
Megsérült Huszti Szabolcs, a Hannover középpályása. A korábbi magyar válogatott játékos éppen gólszerzés közben, az értékesített tizenegyét követően kapott a lábához.
M.T.

Parádésan kezdte a Hamburg elleni mérkőzést Huszti Szabolcs, mégsem lehet felhőtlenül boldog. Először egy szabadrúgást varázsolt rá csapattársa fejére, ezzel vezetett a hannoveri csapat, később pedig egy büntetőt értékesített magabiztosan.

A tizenegyes végrehajtását követően azonban a magyar középpályás a bal lábához kapott, majd percekig tartó ápolását követően, edzője lecserélte. Azért is különösen bosszantó ez a sérülés, mert a Huszti mostanában megint elképesztő formában játszik, és minden alkalommal csapata legjobbjai közé tartozik.

Az elmúlt három mérkőzésen két gólt és egy gólpasszt jegyzett, a hétközi Európa Liga mérkőzésen is előkészített egy találatot. Egyelőre nem tudni, mennyire súlyos a sérülése, és mennyi időre lesz szüksége a felépülésre a válogatottnál kegyvesztett futballistának. Némi gyógyír lehet Huszti számára, hogy csapata, a Hannover 5-1-re kiütötte a Hamburgot a Bundesliga 23. fordulójában.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.