A futballvilág egyelőre még csak ízlelgeti, hogy a 38. életévét taposó David Beckham az újgazdag Paris Saint-Germainhez igazolt. Sokan azon töprengenek, hogy a mai napig vitathatatlanul óriási reklámértékkel rendelkező angol sztár játéktudásban vajon hozzá tud-e tenni a BL-győzelemről álmodozó franciák futballjához. Ami a gyorsaságot illeti, maga Beckham jelentette ki, hogy csodát ne várjanak tőle.
– Futni nem felejtettem el, és a gyorsaságomból sem veszítettem, de nem is tudtam volna, hiszen sosem a sebességemről voltam híres – magyarázta kellő öniróniával a középpályás.
Carlo Ancelotti, a PSG olasz edzője – aki már a Milanban is együtt dolgozott Beckhammel – elismerte, hogy az angol posztján játszó, szintén a télen, 45 millió euróért, azaz több mint 13 milliárd forintért szerződtetett brazil Lucas Moura jelentős kihívás elé állítja majd a veterán britet.
– Igaz, hogy David nem fiatal, de Paolo Maldini is 39 évesen lett BL-győztes a Milannal – magyarázta Ancelotti. – Mivel a szabadságát töltötte, még utol kell érnie magát, de a középpályán több poszton is hasznunkra lehet. Hozzáteszem, a jobb szélen Lucas gyorsaságával nem veheti fel a versenyt.
Ha ez még nem lenne elég, több sajtóorgánum is attól félti az új klubjában február 11-étől edzésbe álló Beckhamet, hogy nem tudja majd beverekedni magát a listavezető csapatba. A gall újságírók szerint ráadásul a harmadkézből származó Rolls-Royce-hoz hasonlított középpályás érkezése irigykedést is kelthet az egyébként is egoista futballisták – Zlatan Ibrahimovic, Ezequiel Lavezzi,… – alkotta párizsi öltözőben. Vagyis nehéz hetek várnak az angol foci fél évre igazolt nagykövetére.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.