Balhé tört ki Balotelli fogadásán

Milánó
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 01. 12:15
Nem telt el botrány nélkül Mario Balotelli Milánóba érkezése. A 22 éves, Manchester Cityből érkező focistát ultrák fogadták, akik összetűztek a rendőrökkel.

Mario Balotellit istenként várták Milánóban, a tékozló fiú, aki két és fél évet töltött Angliában, végre hazatért Olaszországba, és nem az Interhez, ahonnan elment, hanem a városi rivális Milanhoz, ahova mindig is vágyott. Botrányoktól hangos angliai tartózkodása után azt várják tőle, hogy lehiggadjon, és a Milan segítségére legyen – az első lépés nem sikerült túl jól. Miután megérkezett a városba Balotelli, a helyi kórházba vizsgálaton esett át, de már azt sem vették jó néven a kórház és a klub képviselői, hogy az egészségügyi intézménybe is bekísérték a drukkerek.

Ekkor azonban még nem szabadult el a pokol, ám amikor estefelé a helyi Giannino étterembe ment volna a klubvezetőkkel vacsorzáni, több száz ultra gyűlt össze a hely előtt. Először teli torokból éltették a kedvencüket – akinek jövője azért indulatossága és folytonos balhéi miatt erősen kétséges –, majd a „ki nem ugrál, Inter-drukker“-rigmus csendült fel, amelyet hallva Balotelli és Adriano Galliani klubelnök is elkezdett ugrálni a szurkolókkal együtt.

Az ünneplésszerű fogadtatás balhéba csapott át, a drukkerek és a rendőrök összeverekedtek, előbbiek üvegeket kezdtek dobálni, több rendőr megsérült. Tancredi Palmeri olasz újságíró a Twitteren számolt be ezekről, sőt, hozzátette, hogy néhány rendőrt kórházba kellett vinni. Könnygázzal oszlatták szét a tömeget, amelynek távoztával a vacsora megvalósulhatott, tegnap pedig a Brescia ellen már pályára lépett is a balhés olasz.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.