A szó szoros értelmében rágyúrt a hétfőn kezdődő Australian Openre Andy Murray. A világranglistán harmadik helyen álló nyakigláb skót teniszező lassanként testépítői babérokra is törhet. Nem csoda, hiszen az év utolsó hónapját – a karácsony kivételével – végig Miamiban töltötte, ahol hihetetlenül kemény állóképességi tréningen vett részt. A heti két órás súlyemelő penzumát például megduplázta. A kemény tréningnek meg is lett az eredménye, majd egy kilónyi izmot sikerült magára szednie.
– A US Openen és a londoni olimpián aratott győzelmem még keményebb munkára ösztönzött – nyilatkozta a 25 éves teniszező a Daily Telegraph-nak. – Sem fizikailag, sem mentálisan nem voltam elég erős, Floridában azonban kemény munkával bepótoltam a lemaradást.
Murray közeli barátjától, az ökölvívó David Haye-től is kapott néhány jó tanácsot. A korábbi világbajnok szerint, a ringben elért sikerek hetven százalékban a mentális, harmincban pedig a fizikai felkészülésen múlnak.
– Most minden tekintetben előre léptem, így optimistán várom a melbourne-i verseny nyitányát – fejezte be az alaposan megizmosodott Murray
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.