Kitolt riválisaival a többszörös bajnok

visszavonulás
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 16. 12:15
Nem sokáig örülhetett a rali-vb mezőnye, hogy végre megszabadul a kilencszeres bajnok Sebastien Loebtől, a francia pilóta visszavonulás ide vagy oda, rajthoz áll a monte-carlói idénynyitón.
cs

Újabb világbajnoki címért ugyan már nem száll harcba, levezetésképpen azért néhány futamon idén is versenyautóba ül Sebastien Loeb. Elsőként a hétvégi monacói idénynyitón, de már a februári svéd futam nevezési listáján is ott virít a neve. – Mivel Monte-Carlóban a legutóbbi hét rajtomból hatszor nyertem, mi más lenne a célom, mint az első hely – jelentette ki magabiztosan Loeb.

Pedig a vetélytársak már alig várták, hogy végre hátat fordítson a WRC-nek. Különösen a finn Mikko Hirvonen és Jari-Matti Latvala, akik hiába loholtak évek óta a nyomában, egyszer sem sikerült legyőzniük. De Petter Solberg sem egyszeres bajnok lenne, ha nem Mr. Rali ellen kell versenyeznie – igaz, a norvég pilótának legalább annyi elégtétel jutott, hogy 2003-ban sikerült a második helyre szorítania a klasszist.

A legrosszabbul azonban valószínűleg a spanyol Dani Sordo járt, aki hiába ült be a Citroënnél Loeb helyére, amíg a francia, ha még csak hobbiból is, de rajthoz áll, mindenki rá kíváncsi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.