Djokovics: lehetetlen küldetés teljesítve

Novak Đoković
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 28. 18:15
Történelmet írt az Australian Openen Novak Djokovics, aki Andy Murray legyőzésével negyedszer nyert Melbourne-ben. Ráadásul háromszor zsinórban, ami eddig még senkinek sem sikerült.
Bors

Ezúttal nem sírt a vesztes, pedig Andy Murray 2010-ben igencsak itatta az egereket, amikor Roger Federer három sima játszmában elintézte a feltörekvő tehetségnek tartott skót teniszezőt.

Mentségére szóljon, a melbourne-i pódiumon már olyan férfiak is elérzékenyültek, mint a svájci csillag. Pedig Murray ezúttal szinte már esélyesként lépett pályára, a US Openen aratott ­tavalyi sikere óta valósággal szárnyakat kapott, és igencsak meggyőzően játszott az auszt­rá­liai Grand Slam-tornán is.

De csak a fináléig. Habár az első játszmát rövidítésben hozta – korábbi két döntőjében egy szettet sem nyert –, a folytatás már a szerb játékosnak sikerült jobban.

Djokovics nem ismert lehetetlent, időnként vetődve, a levegőben úszva adta vissza a labdát, és 6:7, 7:6, 6:3, 6:2-re győzött. Negyedszer is. Nem csoda, hogy a hasonló ausztráliai statisztikával büszkélkedő Andre Agassitól vehette át a trófeát.

– Hálás vagyok Andynek, hogy megdicsérte a mögöttem álló csapatot – tett bizonyságot gentleman mivoltáról győzelmi beszédében Djokovics.

– Csodálatos érzés ezen a tornán negyedszer is győzni.

Mellesleg a szerb játékos kb. félmilliárd forintnyi összeggel is gazdagodott, s mivel Monte-Carlo a hivatalos lakhelye, aligha kell tartania a komoly adóelvonástól. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.