Vilanova jól van a műtétje után

Barcelona
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 21. 12:15
Tito sikeresen túl van az operáción, az orvosok szerint jól sikerült a műtét. A tegnapi sokkoló hír után ez mindannyiunkat újra bizakodással töltött el – nyilatkozta egy sajtótájékoztatón a Barcelona labdarúgócsapatának kapitánya, Carles Puyol.
Bors

Köztudott, csak egy nappal korábban jelentette be a 44 esztendős edző, hogy egy év után kiújult fültőmirigyrákja, és sürgős beavatkozásra van szükség. Persze, nyomban megindultak a találgatások, hogy ha Vilanova hosszabb időre kidőlne a sorból, ki lenne a helyettese. Természetesen felröppent a nagy előd, jelenleg egy éve pihenőjét töltő Pep Guardiola neve is. Ám ezt hamar megcáfolták, a Barcelonánál egyértelművé tették: amilyen hamar csak állapota engedi, visszavárják Titót a kispadra, addig meg pályaedzője, Jordi Roura viszi a boltot.

– Minden eddiginél jobban fogunk küzdeni, méghozzá érte. Roura jó edző, évek óta együtt dolgozunk, jó kezekben vagyunk, semmi sem fog megváltozni a munkánkban és a taktikánkban, jó döntés volt a kezébe adni a csapatot – kommentált Puyol.

Egy biztos: a szurkolók teljes mellszélességgel kiállnak a klubvezetés döntése és a beteg tréner mellett, a Barcelona hivatalos facebookos oldalát ellepték a világ minden tájáról küldött spanyol és angol nyelvű jókívánságok. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.