Djokovicsnál ebédeltek a magyar kézis lányok

Európa-bajnokság
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 07. 10:15
Rászolgált a pihenőre a női kézilabda-válogatott a németek elleni diadal után. Tegnap Újvidéken a teniszklasszis, Novak Djokovics éttermében lazítottak egy keveset a spanyolok elleni derbi előtt.
Bors

A horvátok elleni kudarc és a németek elleni siker már múlté. Karl Erik Böhn szövetségi kapitány a középdöntőbe jutást jelentő győzelem után – és súlyos terhektől megszabadulva – már újra azt hangoztatta, hogy bárkit meg tud verni a magyar csapat. A spanyolokat is.

– Nagyon készülünk erre a derbire, még egyszer nem játszhatunk olyan rosszul, mint az első napon – mondta a Djokovics-étteremben elköltött ebéd után a norvég szövetségi kapitány. – Jól jött ez a kis szünet a lányoknak, így elfelejthetik a horvátok elleni sokkot.

A kulcsjátékosok ugyan pihenhettek, ám a többieknek edzést tartott a kapitány, aki önkritikusan beismerte, ha kikaptunk volna a németektől, máris indulhatott volna vissza Norvégiába.

– Legyőzzük a spanyolokat – tippelt a Borsnak Görbicz Anita, aki abban is reménykedik, hogy a horvátok kikapnak németektől, így négy ponttal folytathatjuk a középdöntőben. Az egykori válogatott kapus, Pálinger Katalin szakmai kérdésekről ugyan nem kívánt nyilatkozni, de szerinte meccsről meccsre javul a lányok formája.

– Ha abban a kollektív szellemben küzdenek, mint a németek ellen, a spanyolokat is legyőzik a lányok – vélekedett Pálinger. 

Magyarország-Spanyolország, ma, 18.15, Tv: m2

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.